Halihóóó sziasztok!
A smile azért remélem mutatja, hogy nincs katasztrófa:)
Gyönyörű napos reggelre ébredtem fel. Mivel nincs függönyöm, ennek eleinte nem igen örültem. Minden reggel, felkelés után gyorsan odaamegyünk az albalknál lévő hőmérőhöz. Tudjátok itt nagyon szélsőséges az időjárás. Megérkezésünk óta 0, -1 fok volt, de hírekből hallotuk, hogy 3 nappal az érkezésünk előtt -25 volt. Persze... gondoltuk.. hiszi a piszi....
Hát most hiszem... Tegnap elég hosszú napunk volt. A késő du-i finnóránk után 6-8ig még egy óránk volt. Finnish society & culture. A tanátrnő elég lökött, színházban érezte magát, de hihetetlen jól beszélt, így élveztük is. És persze nem tudtunk belealudni:) Az óra után 10 percet kellett várni a buszunkra... majd meg fagytunk. Otthon csekkoltuk a hőmérőt: -15 fok... Aztán reggel itt a napsütés... megörültem.... De hamar elment el is szontyolódtam: -20 fok... Ez elég kemény. Szó szerint, egyik napról a másikra. Ennyire kiszámíthatatlan itt minden.
Ráadásul a szobám.. hmmm... inkább a jegesmaciknak való, mintsem a Marikáknak. Van radiátorom. Melegebb mint a szoba hőmérséklete...
Az ablak rosszul zár, ha mellette állok, érzem a friss levegőt, beszáguldani... És kiderült, van egy szellőzőnk, vagy fogalmazhatnánk úgy, hideg levegő keringetőnk... ami elromlott. Többszőr nézegettem, hogy mi az a fehér izé a falon... jó magasan, de nem jöttem rá. Azt tegnap mondta az egyik srác, hogy az a szellőző... Tök jó.
Szóval 2 pulcsi, kapucni, kesztyű. Emese kabátban ült itt, mikor gépezett.
Ma este lesz egy party. Olyan, amit nem lehet kihagyni:) Ez a legnagyobb egyetemi buli. mindenki ott lesz, persze hogy mi is. Nem tudtam megenni az ebédemet, mert körbeálltak a csoporttásak, és mereven néztek, amíg ki nem mondtam, hogy tuti megyünk. Hihetetlen cukik amúgy:) A partizással csak az a baj, hogy nem igen készültünk fel erre. Nincs szerkónk:) Így ma megpróbálunk venni valamit a központban. A mai nap amúgy nagyon különleges. Nem is csak a parti miatt, de azért is, mert nincs suli. Hihetetlen! A tegnapi 12 órás suliban levés után ez maga Hawaii... (csak egy pár fok hiányzik...)
Vasárnap is shoppingoltunk Emesével:) Persze nem vettünk semmit sem. Nagyon nagyon spórolunk mindennel. Kivárjuk azt a pillanatot, hogy megtaláljuk a legolcsóbb, legklasszabb felsőt:)
Iszonyú drága itt az élet. Nem elég, hogy a havi diák buszbérlet 8000 FT, de éjféltől vagy 700 Forintot rá kell fizetni. Vagyis ha valahova is elmegyünk este, az dráda, és meggondolandó mulatság... (úgy hangzik, mintha eddig valaha is sokat gondolkodtunk volna ezen:) )
Képzeljétek, rájöttünk arra, hogy hogyan is működik itt a közlekedés. Vasárnap nagyon ritkán járnak a buszok. A mise után vagy 20 percet vártunk a buszra. (bokáig érő hóban...) Erre végre valahára felcsillant a 13-as szám. A megállóban álltunk, kezünkban a bérlettel (ezt egy gép a sofőr mellett leolvassa) . Erre a mosoly az arcunkra fagyott. A busz továbbment. Elkezdtünk ugrálni, kiabálni.. hiába. Emese elkezdett száguldani... hogy majd utoléri. Én is futottam utána, kezemben a nagy fényképezőmmel. Nagyon féltem, mert ha elcsúszok, neki annyi. Én kiabáltam, hogy hagyd Emese.... ő csak futott... Csodák csodájára a következő megállóban sofőrcsere volt, így épp hogy elértük. Alig kaptunk levegőt. Tegnap rájöttem, hogy mivolt ennek az oka: Le kell inteni a buszt, csak akkor áll meg. Azt hiszem ezt nem fogom elfelejteni...
És képzeljétek, tegnap sikerült kiderítenünk,hogy hol van a mosógép:) A hétvégén kézzel mostunk ki mindent. A zoknikkal megszenvedtem... A szárítás meg... Emese meleg szobájában zajlott.
És még valami. A hétvégén, egyik este, a barátokkal a városba indultunk. Gyorsan haza kellett futnunk, mert ugye ahogy azt már mondtam, nem érdemes semmit sem előre tervezni, így azt sem, hogy aznap este nem megyünk partyba:) Szóval hazafutottunk a bérletért. Lihegve próbáljuk kinyitni az ajtót. De csak enm sikerül. Emese is előveszi a kulcsát.... olyan fura.... nem nyílik... (ehhez már hozzá voltunk szokva, mert néha a szobámba is alig tudok bejutni) Aztán becsüngettünk... kétszer is.... )tudtuk, h a szobatársunk otthon van) Erre kinyitja egy magas japános beütéső ffi... Egymásranéztünk Emesével, majd az ajtóra, majd felnéztünk, és láttuk, h van még egy emelet. Egy szót se szóltunk, elkezdtünk röhögni. Szegény ffi nem tudom mit gondolt... kb kúszva nyögtük ki, h sorry...:) (Valamilyen Hectornak hívhatják...) hahaha
Másnap este a bejárati ajtóban vártam Emesére. Erre hallottam h nyílik az ajtó. Lefutottam a pincéhez, mert féltem, h esetleg a japánunk lesz... Biztos észrevette, mert lenézett valaki... de nem ő volt.
Ezt is azt hiszem, egy életre megjegyeztem.
No megyek a központba:)
A partiról majd beszámolok!
Vigyázzatok nagyon ám magatokra!
