Sziasztok!
Hihetetlen, de ismét eltelt egy hét. Sajnos egyre gyorsabban telnek a napok. Beindultak a kórházi gyakorlatok is. Erről majd jövő héten írok.
A társaság is egyre jobban kezd összeszokni. Elég nyitottak vagyunk az emberek felé, így minden héten jó sok új emberrel van szerencsénk megismerkedni. Hétköznapokon a finn órák a kedvenceim, mivel ekkor együtt van a csapat:) Aztán pedig a hétvégén bepótoljuk a beszélgetések hiányát:)
A hétvégénk ismét nagyon klassz volt. Szombaton elmentünk kirándulni:) Így most erről a programról írok, mert azt hiszem, ennyit megérdemel:)
Már vagy két hete vártuk ezt a napot. A sulink szervezte ezt a programot. Igaz, eleinte úgy volt, hogy egy távoli helyre megyünk majd, de a túl nagy hó miatt azt mondták, hogy inkább csak Tampere egyik parkjába megyünk (én nagy erdőnek nevezném...). Mondták hogy hideg lesz, így jól öltözzünk fel(olyan -20 fok körül). Kérték, hogy vigyünk magunkkal valamilyen ülő alkalmatosságot, mert csinálunk majd valamilyen tüzet, és körbe üljük. Több barátunk is jelezte hogy jönne, így nagy kalandnak ígérkezett. Megemlítették ugyan, hogy -25 fok a limit a kiránduláshoz, de ez úgy igazából el siklott a szemem mellett:)
No eljött a nagy nap. Korán keltünk fel, jól felöltöztünk (rajtam felül 7, alul 5 réteg volt). Megtöltöttük a termoszainkat forró teával, összekészítettük a szendvicseinket, azt elindultunk. Éreztük ugyan, hogy hűvös van, de nem fáztunk. Kicsit furcsa volt, hogy nem találkoztunk útközben ismerősökkel, de gondoltuk, hogy biztos tudnak egy rövidebb utat. Olyan másfél órába telt, mire odaértünk a találkozóhelyre. Huhh nagy megnyugvás, nem vagyunk egyedül. 4 másik fiatal is ott volt. De modták, hogy ők nem szervezők...Hmmm... egyre gyanúsabb. Aztán megláttunk egy embert közeledni. Nincs táskája. Gondoltuk nem hozzánk jön. Hát de mégis. Mondta, hogy -28 fok van, és ezért le kell mondani a kirándulást. (Állítólag reggel írtak emailt, de én valószínű pár perccel ezelőtt csekkoltam a póstaládát.) Na azt már nem! :) Nem hagytuk ezt olyan könnyen elsumákolni. Rábeszéltük a csajszit, hogy minket ugyan nem érdekel a hideg, induljuk el. Eleinte fél órás túrának indult, aztán csak mentünk, mentünk, egyre vidámabbak lettünk:)
Nem mondom hogy nem volt hűvös, de az erős tempóban, hatalmas hóban való menetelés felmelegített minket.
Az első célpontunk egy tó volt. Fantasztikus szép idő volt. Szikrázó napsütés, minden hófehér. A tó is vastagon volt hóval beborítva. Csudaszép volt:)
Igaz, hogy az egyik társunk a tónál feladta a kiképzést, és hazament, de a kemény mag tovább folytatta kalandos útját.
Útközben egyszer Emesét megkínáltam rágóval. Te jóóó ég. Majdnem beletört a fogam. És kis buta... Hát hogy is hihettem azt, hogy puha lesz:) Persze hogy röhögőgörcs jött ránk.
Az út amúgy egész jól járható volt. Hatalmas volt a hó, de előre bejárt keskeny ösvényeken mentünk, amik úgy ahogy, de egész biztos felszínt jelentettek. Ezt az "úgy ahogy"-ot egy kicsit azért részletezném:) Az útnak volt olyan része, ami a többi szakaszhoz képest nagyobb kihívást jelentett a kalandoroknak. Hiába volt előttem a lábnyom, az ösvényen belül, beleléptem, és egy szempillantás alatt térdig elsüllyedtem. Nem lehettem biztos egy lépésemben sem, mert a legváratlanabb helyzetekben bizonytalan mélységekbe hatolt a lábam. Hihetetlen izgalom volt minden lépés. Úgy képzeljétek el, mintha hó helyett egyszer csak habba lépnél. És elnyel a mélység. Így noha nem volt emelkedő az adott szakaszon, mégis hegyeket másztam:) Huhh egyszer jó nagyot hasaltam a hóban... Hmmm na jóó...fogalmazhatjuk úgy is, hogy megkóstoltam a havat. :) hirtelen elsüllyedt az ösvényben az egyik lábam. Úgy térdig. Megpróbáltam kijönni, de a másik lábammal is sikerült jó helyre lépnem, és az is eltűnt, ráadásul olyan hirtelen, hogy elvesztettem az egyensúlyom, és eldőltem. kitámasztom a kezem, erre az is könyékig elmerült. Szó szerint benne voltam a hóban. Persze rám jött a röhögőgörcs... el tudjátok képzelni a szitut:) Egy katona húzott ki a mélységből:)))
Volt hogy a katona is pórul járt:)
Azután csodák csodájára elértük az eredetileg tervezett célpontunkat. (15 km) Egy menedékház szerű létesítményt, ami a sífutóknak volt fenntartva. Vagy egy fél órát voltunk Emesével a vécében, mert ott jó meleg volt:) Már utánunk is jöttek, hogy jól vagyunk-e:) Aztán tüzet raktunk, és megmelegítettük a megjegesedett, kőkemény szendvicseinket. (enélkül nem is tudtuk volna szerintem megenni... elég dúrva. A répa a kelleténél jobban ropogott, az almát pedig inkább nem ettem meg:)
A kezünket jól felmelegítettük a tűz felett, az ácsorgásban viszont a lábunk kezdett átfagyni. (Addig jó volt, amíg mentünk, de mihelyt megálltunk...) Így siettettük a társaságot. Bevallom, visszafelé páran levágtunk 1 órát az útból... (megjegyzem a katona is!) de persze csak azért, hogy odaérjünk a boltba zárás előtt:)))
Összesen kb 4 órát voltunk a szabadban. A boltba bevásároltunk, azt hulla fáradtam estünk haza 5 körül. Fincsi milánói makarónit készítettünk vacsira.
Persze bőven volt időnk pihenni az esti partiig:) (no erről majd máskor:)))
